Hírek
2026. okt. 15.
igazgatóság
- Fellner
- Fellnersuli
- TatabányaiSZC
- TSZC
Mondanám, de nem megy
Mondanám, de nem megy címmel szervezett előadáson jártak a diákjaink

Mondanám, de nem megy címmel szervezett rendhagyó előadást és találkozót a József Attila Művelődési Ház és Közösségi Tér valamint a Léleksegítő Alapítvány Alsógallán.
Pataki Panka, a fiatal, nem beszélő, autista lány és édesanyja, Pataki Klára 2022-ben megjelent „Mondanám, de nem megy” című könyve alapján az ÉBEK Játszók társulata mutatott be egy különleges, rövid etűdökből álló darabot. Az előadást színpadra alkalmazta Tóth Zsóka. A közreműködők: Szekeres Katalin Réka, Molnár Gergely, Vigh Levente és Veizer Ádám. Mindnyájan autizmussal élnek. A találkozó különlegességét éppen ez adta, hiszen a rövid gondolatébresztő előadást követően a megjelent nézők kérdezhettek a fiataloktól. Bármit. S az ÉBEK Játszók igazi válaszokat adtak.
Szó volt barátságról, hétköznapi nehézségekről éppúgy, mint az erősségekről, azaz a „szuperképességekről”, vagy arról, hogy mi az, amit szeretnék, ha mások tudnának róluk.
A program háziasszonya Sugár Gabriella volt, a Léleksegítő Alapítvány kuratóriumának elnöke.
Cikk: Sugár Gabriella
Kapcsolat az alapítvánnyal, amely autizmussal élő családokon segít közösségeivel: Facebook: Kék Madár Közösség – Léleksegítő Alapítvány.
#TatabányaiSZC #TSZC #szakma #technikum #szakképzőiskola #szakképzés #továbbtanulás #pályaorientáció #pályaválasztás #fellner #fellnersuli
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

INGYENES Volfrámelektródás védőgázas ívhegesztő képzés indul
INGYENES Volfrámelektródás védőgázas ívhegesztő képzés indul Szakma megnevezése: 07153013 Volfrámelektródás védőgázas ívhegesztő Képzés helye: Tatabányai SZC Fellner Jakab Technikum és Szakképző Iskola Képzés hossza: 5 hónap Képzés tervezett indulási ideje: 2026. november 9.
2026. okt. 12.
igazgatóság

Pályaválasztási kiállítás
Ma megnyíltak a kapuk a Pályaválasztási és Szakmanapok 2026 kiállításon, ahol mi is ott vagyunk!
2026. okt. 8.
igazgatóság
Legyél Te is Fellner Nagykövet!
Szeretsz pezsegni, új embereket megismerni, szerepelni, szervezni? Van benned kreativitás, és szívesen megmutatnád másoknak, milyen a szakmád és az iskolád belülről? Akkor most Téged keresünk!
2026. okt. 6.
igazgatóság

