Ács
Építőipar
Tovább
Tatabányai Szakképzési Centrum
Az általános iskolai tanulmányok befejeztével továbbtanulási lehetőségként választhatók a szakképző iskolák, illetve a technikumok.
A szakképző iskolában 3 éves képzésben vehetnek részt a szakmai oktatás e formáját választó fiatalok. Az első év végén a tanulók ágazati alapvizsgát tesznek, ami átjárhatóságot biztosít az ágazaton belül más szakmák, és akár a technikumi képzés felé.
A technikumban 5 éves a képzés időtartama. Ebből az első 2 év az ágazati alapoktatás, amelyet a technikumban is alapvizsga zár.
A tanulóknak a jelentkezéskor tehát elég az ágazatot megjelölniük. A közös ágazati alapok megismerését követően kell csak eldönteniük, hogy mely konkrét szakmát szeretnék a szakképző iskolában 2, technikumban 3 éves szakirányú oktatás során elsajátítani. A szakirányú oktatás cégek közreműködésével, valós munkakörnyezetben megvalósuló duális szakmai oktatás keretében, vagy ilyen lehetőség hiányában az iskola tanműhelyében zajlik.
A technikum egyesíti a gimnázium és a szakmatanulás előnyeit. A képzés során matematikából, magyarból, történelemből és egy idegen nyelvből ugyanazt a tananyagtartalmat, ugyanolyan óraszámban kell elsajátítani, mint a gimnáziumban. Ezekből a közismereti tantárgyakból az oktatás érettségi vizsgával zárul. A technikumi tanulmányok végén letett szakmai vizsga ötödik érettségi vizsgatárgyként emelt szintű érettséginek felel meg. A technikum elvégzése után tehát a tanuló egyszerre kapja kézbe az érettségi bizonyítványt és a technikusi oklevelet, valamint még a nyelvvizsga megszerzésére is lehetősége van. Mindez lehetőséget nyújt a felsőoktatásban való továbbtanulásra is. A szakképző iskola a mesterembereket képzi. Annak, aki az iskolában szakmát szerzett, a ráépülő, specializáló szakmai képzéseknek köszönhetően számos lehetősége van a továbblépésre, szakmai ismereteinek magasabb szintre emelésére. Vagyis egy jó szakma ugyanúgy lehetséges karrierutat jelent, mint egy diploma. A jó szakembereket megbecsüli a társadalom. A szakirányú oktatás mind a szakképző iskolában, mind a technikumban elsődlegesen vállalati helyszínen, duális partnereknél valósul meg. Mivel a duális képzőhellyel kötött szakképzési munkaszerződés alapján a tanulókat munkabér illeti meg, már tanulmányaik során rendszeres jövedelemhez juthatnak. A szakképző intézmények első szakmájukat tanuló diákjainak ösztöndíj jár, amelynek egy része egyösszegű pályakezdési juttatásként kerül kifizetésre a szakmai vizsga sikeres teljesítését követően.
Az egyes iskolai, helyi szakmai programok az óraszámok és a struktúra tekintetében némileg eltérhetnek egymástól, de a szakmai oktatásnak minden esetben meg kell felelnie a Képzési és Kimeneteli Követelményekben meghatározott tartalmaknak. Az új szakképzési rendszerben a duális képzőhely a szakképző intézménnyel közösen felel a szakmai vizsgára való felkészítésért. Az iskolák más és más duális partnerrel állnak kapcsolatban. Az iskola és a partner közötti megállapodás tartalmazza, hogy hány napot van a tanuló az iskolában és hány napot a duális partnernél. Az ágazati alapvizsgát követően a tanulók akár több időt tölthetnek a duális képzőhelyen, mint az iskolában. Technikumban az ötödik évfolyam már szinte csak a gyakorlatról szól.
A felsőoktatási intézménnyel közösen kidolgozott szakmai program alapján folytatott, emelt szintű szakmai tudást biztosító képzés azoknak a jó tanulmányi eredménnyel rendelkező tanulóknak ajánlott, akik tudatosan szeretnék építeni jövőjüket. A tanulók a képzés megfelelő tanulmányi eredménnyel történt teljesítését követően egyenes úton, már megszerzett kreditekkel juthatnak be az adott egyetem szakirányú képzésébe.
Építőipar
Fa- és bútoripar
Építőipar
Kreatív
Fa- és bútoripar
Építőipar
Szépészet
Gépészet
Gépészet
Szépészet
Építőipar
Épületgépészet
Építőipar
A KÉPZÉSEINK INGYENESEK *
Pályaválasztási rendezvények időpontjai
Pályaválasztási nyílt nap:
2025. december 04-én 09.00 – 12.00 óra között
Pályaválasztási szülői értekezlet:
2025. december 04-én 17.00 óra
Induló képzési formák:
Iskolarendszerű képzés:
A szakképző iskola 3 éves.
Az első év ágazati ismereteket adó képzés, az ágazati alapképzés ágazati alapvizsgával zárul. Az azt követő két évben duális képzés folyik. A sikeres szakmai vizsga után nyitott a lehetőség az érettségi vagy akár a technikusi képzettség megszerzésére.
Kilencedik évfolyamon az iskola tanműhelyében, 10, 11. évfolyamon a sikeres ágazati alapvizsga után tanulói munkaszerződéssel duális képzésben cégeknél, vállalatoknál töltik a szakmai gyakorlatot.
Ágazat | Szakma megnevezése | Szakma szám | Eü. Alkal-masság | Pálya-alkalmasság |
Fa- és bútoripar | Asztalos | 4 0722 08 01 | szükséges | - |
Kreatív | Divatszabó | 4 0723 16 03 | szükséges | - |
Gépészet | Gépi és CNC forgácsoló | 4 0715 10 07 | szükséges | - |
Gépészet | Ipari Gépész | 4 0715 10 09 | szükséges | - |
Építőipar | Kőműves | 4 0732 06 08 | szükséges | - |
Építőipar | Festő, mázoló, tapétázó | 4 0732 06 05 | szükséges | szükséges |
Építőipar | Ács | 4 0732 08 01 | szükséges | - |
Épületgépészet | Központifűtés- és gázhálózatrendszer– szerelő | 4 0732 07 03 | szükséges | - |
Építőipar | Burkoló | 4 0732 06 03 | szükséges | - |
Minden diák 9. évfolyamtól egységes szakképzési ösztöndíjat kap.
A technikusképzés 5 éves.
Az első két év ágazati ismereteket adó képzése után a második ciklusban duális képzés folyik. A szakképzési munkaszerződés a képzés alatt jövedelemhez juttatja a tanulót az ágazati alapvizsga letétele után. A négy kötelező közismereti tárgyból tesznek érettségit a diákok, a technikusi szakképesítés szakmai vizsgája lesz egyben az ötödik érettségi tárgy. Így 13. év végi sikeres vizsga után két végzettséget igazoló bizonyítványt kap, érettségi bizonyítványt, és a technikusi végzettséget igazoló oklevelet.
Minden iskolatípusban kötelező nyelvoktatás van, ahol az alábbi nyelvek közül lehet választani:
Ágazat | Szakma megnevezése | Szakma szám | Eü. Alkal-masság | Pálya-alkalmasság |
Szépészet | Fodrász | 5 1012 21 01 | szükséges | - |
Szépészet | Kozmetikus technikus | 5 1012 21 03 | szükséges | szükséges |
Építőipar | Magasépítő technikus | 5 0732 06 09 | szükséges | - |
Fa- és bútoripar | Faipari technikus | 5 0722 08 02 | szükséges | - |
Felvételi:
Nincs, de a felvételi rangsor felállításánál a tanulmányi eredményt figyelembe vesszük. Az általános iskola 7. osztály év végi és a 8. osztály félévi osztályzatai kerülnek beszámításra: Magyar nyelv, Magyar irodalom, Matematika, Történelem, Idegen nyelv.
Felnőttoktatás:
Számukra a képzés során csak szakmai oktatást nyújtunk, melynek eredményes befejezését követően szakképesítésről szóló szakmai bizonyítványt kapnak.
| Szakképesítés megnevezése - OKJ száma | Képzés időtartama | |
| esti felnőttoktatás | ||
| Ács | 4 0732 08 01 | 3 félév |
| Asztalos | 4 0722 08 01 | 3 félév |
| Burkoló | 4 0732 06 03 | 3 félév |
| Festő, mázoló, tapétázó | 4 0732 06 05 | 3 félév |
| Gépi és CNC forgácsoló | 4 0715 10 07 | 3 félév |
| Hegesztő | 4 0715 10 08 | 3 félév |
| Ipari gépész | 4 0715 10 09 | 3 félév |
| Kőműves | 4 0732 06 08 | 3 félév |
| Központifűtés— és gázhálózatrendszer– szerelő | 4 0732 07 03 | 3 félév |
| Víz- és csatorna-rendszerszerelő | 4 0732 07 04 | 3 félév |
| Divatszabó | 4 0723 16 03 | 3 félév |
| Szárazépítő | 4 0732 06 11 | 3 félév |
| CNC programozó | 4 0715 10 01 | 3 félév |
| Faipari technikus | 5 0722 08 02 | 3 félév |
| Magasépítő technikus | 5 0732 06 09 | 3 félév |
| Fodrász | 5 1012 21 01 | 3 félév |
| Kozmetikus technikus | 5 1012 21 03 | 3 félév |
További információk:
Központi ügyfélszolgálat: +36-70-684-8767
E-mail cím: fellner@tszc.hu
Tatabányai Szakképzési Centrum